Citrom

Több furcsa dolog volt ma. Reggel tele voltam energiával. Aztán az konkrétan éreztem, hogy mikor megy ki belõlem az erõ. Valamit kezdenem kell ezekkel a helyzetekkel. Senki nem fogja helyettem megoldani. De az ilyen helyzetekben nagyon nem szeretem ezt a szakmát. Nem erre szerzõdtem. Még ennyi év után is az van bennem, hogy nem normális, hogy ilyen legyen a pakliban. Szeretném ebben a helyzetben is meglátni a tanítást, az útmutatást, a megoldást – de legalább csak egy kevéske értelemet. Amire szerzõdtem ebben a hivatásban, az teljesen szembemegy mindannak, ami ránk nehezedik. Ebben is a széthullottságot érzem. Azt, hogy külön-külön kínlódunk olyan helyzetekben, melyekben csak közösségi megoldások vannak. Talán azt az éles tiltakozást kellene legelõször legyõznöm magamban, hogy nem akarom ezt csinálni. Annyi, de annyi helyen tudnék segíteni olyanoknak, akik igényelnék ezt. De lehet, hogy ezek a helyzetek is éppen úgy igénylik, csak másként kommunikálják? Ezekben a helyzetekben azt érzem, hogy a véremmel táplálkoznak. És még azt sem bánnám, ha legalább halvány reményt látnék arra, hogy van haszna az egésznek. Aztán bementem a városba. És a Citrom utca derített egy kis jókedvre. Örömmel láttam, hogy kinyit a fagyizó, és a virágok is gyönyörûek.