Nagycsütörtök

Már beléptünk a húsvéti idõbe. Ez a mai este már ott van. A harangok is elmentek Rómába. Holnap reggel elmegyünk BL-hoz. Késõ délután érünk haza. Ezzel a fizikai készülõdés háttérbe szorul. Már egyébként évek óta igyekszem, hogy inkább a lelki része legyen hangsúlyos az ünnepnek. Hogy nyugodtan legyünk együtt. Kész vagyok azzal, amivel kész vagyok, a többivel meg majd máskor végzek. Hetek óta küzdök azzal, hogy az erõnlétem nem az igazi. De ma délután úgy döntöttem, hogy nem érdekel semmi azzal kapcsolatban, hogy mennyit sikerül elvégeznem. Ha õszinték vagyunk, ez nem egy embernek való munka. Ha lenne egy nagyobb közösség, ahol többen összefogva végzik a munkát, akkor meg lehetne tenni. Épp a múltkor beszéltük E-tel. Ha egymás közelében laknánk, akkor én fõznék mindkét családra, s õ csinálná a kertet. No, akkor mind a kettõ rendesen meg lenne csinálva. Szeretem én a kertet csinálni, de nem tudom rendesen. Mindig úgy érez, hogy csak játszogatok, mert soha nincs rendes eredménye. Bár remélem, azt mondhatom, hogy eddig. Mert ma elkészült a második dombágyás, és a borsó is szépen kel. Szóval azt határoztam el délután, hogy bármit csinálok, igyekszem örülni neki. Nem az eredményre, hanem a folyamatra fogok koncentrálni. És így több örömömet lelem majd a dolgaimban. Ferenckémmel beszéltem az elõbb. Misivel meg irkáltunk. No, ez egy kis túlzás, de váltottunk szót. Ja, és I-nak is feladtuk a csomagot. Most meg megyek aludni, hogy holnap legyen elég erõm. Ja, és azért ez a kép, mert hátravittem egy széket, és ott ültem egy kicsit, és nagyon jó volt.