Csak egy dobásod van

Ez a kép olyan. Csak egy dobásom volt, mert már ment is tovább a kis csíkos. De mivel nagyon tetszik nekem ez a jószág, még így is itt lehet. Azért is lehet még ma ez a kép, mert a kék írisz is kinyílt a sárga mellett. Most tavasszal ültettem. Úgy egyébkén meg az járt a fejemben, hogy egyszer hallottam egy nagyon meggondolandó mondatot egy olyan embertõl, aki iránt egyébként nagyon nehezen találnék egy csipetnyit szimpátiát a lelkemben, de nem átallok abból tanulni, amibõl lehet. Azt mondta ez a „remek” ember: „Nem az a jó politikus, aki eléri a megyei elvtársaknál, hogy õ legyen a nótafa, hanem az, aki úgy tudja rendezni a dolgokat, hogy a megyei elvtársak ne tudják megakadályozni, hogy õ legyen a nótafa.” Hát igen, ezen érdemes elgondolkodni. Több dologra magyarázatot ad ez a hozzáállás, viszont akármilyen ember mondta is, azért tanulni is tudtam belõle (legalább valami hasznom is volt a rengeteg kár mellett ebbõl az alakból.) Mert hogy is lehetne normális szövegkörnyezetbe tenni ezt a hozzáállást? Én valahogy úgy igyekszem hasznos gondolatot formálni belõle, hogy érdemes lenne már végre teljesen leszámolni azzal, hogy „szótfogadjunk”, hogy külsõ elvárásoknak igyekezzünk megfelelni. Az ember ne más emberek elvárásainak, hanem egy értékrendnek feleljen meg. (Persze, az nagyon nem mindegy, hogy kinek mi is ez az értékrend.) Ha viszont sikerül igazi értékek nyomán így viszonyulnunk, nyertünk. Ez pedig igen kívánatos, mert végülis egy dobásunk van összességben (úgy hosszabb távon, amit életnek hívnak).