Öcsisajt

Hát igen, ez a mizu… ez van, most láttam a fácsén a paródiát. Azt hiszem, csak így lehet. Én lájkolom. Igazából nem is tudom… Nagy mûvészet szavakat találni. A lényeg, hogy ne veszítsük el a kontaktust. Még önmagunkkal sem. Sõt! Elsõsorban önmagunkkal ne. Helyükön kell kezelni a dolgokat. És nincs új a nap alatt. Öcsisajt.

Úgy egyébként voltam Szõkéden. Ott láttam ezt a liliomot, amit nagyon szeretek. Az illatát is, pedig tudom, hogy veszélyes illat ez. Szeretem, mert gyerekkori emlékeket idéz. A mamát, a liliomszenteléseket, a barátok templomát. Nézem is a naptárt. Hétfõn lesz Antal.

Nem elég, hogy még a Bakonyt sem dolgoztam fel, itt van nekem Szõkéd. Basszus! Mondhatnám. De minek? Csak azzal tudunk gazdálkodni, amink van, és csak addig jutunk, amíg a jegyünk szól. Mert aki küldetést ad, erõt is ad. Annyit, amennyire a küldetés szól. Megváltja a jegyet, hogy tudd, meddig a te utad. Ez van. De ezt már mondtam.

Úgy egyébként meg itt voltak E-kék. Még tegnap este leszedtem a borsót, és ma abból fõztem leveset. És elfelejtettem lefényképezni. Meg egyáltalán alig fényképezek, mióta hazajöttem. Talán még erõsek a bennem lévõ képek, és nem engedik meglátni a külsõket. Nos, ezért terápiás ez a fényképezés.

Megígértem Gy-nek, hogy írok a hétvégén a hétvégérõl. Hej, hej…