Béla királyos asszociációk

Bála király a tér neve. Itt voltunk ma. Meg egy kicsit a Duna partján is, aztán meg az Oportóban ettünk. Ragyogó napsütés volt egész nap, de igen hûvös volt, mintha november (???, hogy jutott most ez eszemben???), mit beszélek, április lett volna. A nevekrõl beszélgettünk. Arról, hogy mit jelent az, ha valaki tudja valakinek a nevét. Ha megmondod a neved, kiszolgáltatod magad a másiknak, mert az megszólíthat, odahívhat stb. Érdekes volt számomra a gondolat. Az jutott eszembe róla, hogy én elmondom a nevem itt a virtuális világban is. Valami olyan késztetés van bennem, hogy tudják, hogy ki vagyok. Ez nagyon érdekes dolog. Mintha bizonyítékot keresnék a valós mivoltomra. Ez kapcsolódik ahhoz, amit Lazac látogatása kapcsán érzetem.

A rendszerváltás idején alakult ki bennem valahogy ez a dolog - talán. Nem az én érdemem, de én úgy éltem azelõtt is, hogy nem kellett semmit megváltoztatnom a gondolkodásomon, amikor változott körülöttem a világ. Mondom, ez nem az érdemem, egyszerûen ilyen vagyok, nem érdekel a divat sem a ruházatban, sem az ideológiában. Vagyok, aki vagyok. Akármilyen nagyképûen hangzik is ez. De egyáltalán nincs bennem vágy, hogy trendi legyek. Nos, gondolkodtam, ahogy gondolkodtam, s eljött a 89-90, és akkor sokkal trendibb lett úgy gondolkodni, ahogy én addig is néztem a világot. És nagy volt a tolongás akkoriban a damaszkuszi úton, és nagyon sok tolongó tette fel nekem a kérdést, hogy mit akarsz te itt, ki vagy te itt ezekkel a nézeteiddel? Itt most mi vagyunk ezekkel a nézetekkel, igaz, eddig máshol voltunk, de akkor az volt, most ez van. Eddig sem voltál ott, ahol voltunk, akkor most is vedd tudomásul, hogy itt most mi vagyunk. Mert mi vagyunk a trendik, te meg nem. Szóval, talán akkor alakult ki bennem, hogy azt akarom, hogy tudják, hogy ki vagyok. Hogy meg lehessen nézni, ha kell, visszamenõleg is. Mert ne mondja nekem senki, hogy mit keresek ott, ahol vagyok. (Ettõl persze mondják, lásd Lukács Liza, Isten bocsásson meg neki! - bár inkább ki sem mondanám a nevét.) Ahogy annak idején mondtam HGy-nek is, hogy nem azért mondok, igazat, mert félek, tõle, hanem azért, mert én Istennek tartozom elszámolással, de nem õ az Isten. Nos, hogy ezen berágott, nem igazán értettem, nem gondoltam volna, hogy ez a tény az én számból meglepetésként éri majd. Nem akarok én senki tortájából. De nekem is van annyi részem ebben a világban, mint másnak. Nem tudom, hogy miért tört fel bennem most ez a szó- és emlékáradat. De a lényeg, hogy engem jobban zavar, ha megkérdõjelezik, amit mondok, mint az, ha tudják a nevem. De igazából egyik sem kellene, hogy zavarjon. Hiszen én szoktam mondani, hogy a megszóláshoz nem ok kell, hanem szándék. Akit zavar a (jelen)léted, azt nem fogja érdekelni az igazad. Engem meg nem kell, hogy érdekeljen a megszólás, hiszen szerdán nem lesz attól szombat, hogy van, aki ezt állítja. No, de éppen két és fél órája akartam elmenni aludni. Most már igazán itt az ideje.