Búcsú

237. születésnapja volt az egerági templomnak. Sok mindent lehetne elmélkedni a búcsú szón, ami egyébként bocsánatot jelent. Csakhogy mindez elég mélyen vinne mindenféle filozófiai ingoványos területre. S nem azért mondom ingoványosnak a területet, mert én érezem annak, hanem azért, mert nagyon sok fontos szón egészen mást és mást értünk, másként képzeljük. Egyszer az csúszott ki a számon egy „hitvita” kapcsán, hogy ha én is úgy képzelném az Istent, mint az a vitapartnerem, aki az ateizmus igazságáráról akart éppen meggyõzni, akkor én sem hinnék benne. Szóval hihetetlen nagyokat lehet vitatkozni olyasmin, hogy bûn meg bûnbocsánat meg gyónás és hasonlók, csakhogy ezek a viták általában abból táplálkoznak, hogy a vitapartnereknek igen eltérõ képzeteik vannak ezekrõl a dolgokról. Pedig sokszor egyszerûek ezek és nagyon profán módon is meg lehet határozni egyik mások fogalmat. Pl. az NLP (az az iskola, melyben én is tanultam, mert ugye itt is nagy különbség van iskola és iskola között) nagy hangsúlyt fektet a következmények vizsgálatára. Ezt ökológiai vizsgálatnak mondják. Ha egy változtatás nem ökologikus, azaz rossz következményei lehetnek, akkor azt nem hasznos megcsinálni. (Itt érdemes elég széles körben és többedik lépésben is vizsgálódni egy-egy fontos változtatás elõtt.) Hát a bûn, az, ami nagyon nem „ökologikus”, azaz olyan dolog, aminek (nagyon) rossz következményei vannak, lesznek. (Lehet, hogy nem azonnal, és nem rögtön nyilvánvalóan, de ha jobban megvizsgáljuk, akkor szembeötlõen.) A bûnbánat meg – igen leegyszerûsítve az, hogy belátom, hogy ez így van, és igyekszem másként tenni, és amennyire lehet, helyrehozni, a rossz következményekkel járó dolgot. A búcsú, a bocsánat meg az a lehetõség, hogy elinduljunk tiszta lappal. No, hát mégiscsak nekiálltam itt filozofálgatni. Mit is szoktak mondani az ilyen filozófiára? Olyasmi, mint a fûzfapoéta, csak most nem jut eszembe, hogy milyen filozófus… ? .