Kedd

Elfáradtam. Ma ez az utca volt mûsoron. Itt még két házam maradt, ha jól számolok. A Kassa utcában is van még két problémás házam, a Petõfiben talán 6-5, a Hunyadi talán kész, van még a mi utcánk és a még egy rövid. A mûsort – úgy érzem – sínre tettem. Persze, még gyakorolni kell a gyerekekkel meg a dekorációt összehozni. Szép volt az idõ is. Jó lenne írni a tapasztalataimról. Arról, hogy milyen eszméletlene felelõtlenségnek tartom az alaptalan hangulatkeltést, a riogatást. Arról, hogy mennyire kevéssé gondolkoznak az emberek, és arról, hogy annyi a rossz élettapasztalat, hogy már fel sem merül az ártatlanság vélelme. Ha a pókháló tartószálát elvágjuk, akkor miért csodálkozunk, ha összegabalyodik a háló. A problémák soha nem oldhatók meg azon a szinten, ahol keletkeztek. A megoldáshoz mindig feljebb kell lépnünk egy szinttel. De ha a magasabb szint lét ki van zárva, akkor az élet olyan, mint amikor a Titanik teste megtelik vízzel, és a plafon miatt nincs följebb. De ki építi fel a plafont? Kizárja el az utat a csillagokhoz? Ezt mindenki csak magával mûvelheti.