Tûz

Ezen a télen sokkal kevesebbet gyertyázok. Erre a múltkor döbbentem rá. Azt hiszem, ez a kazánnak köszönhetõ. Talán kielégíti a tûz iránti igényemet, hogy naponta táplálom a tüzet a kazánban. Valahogy a tûz az életünk része. Meg az is eszembe jutott, hogy az élet számtalan dolgával vagyunk úgy, hogy bizonyos nézõpontból munka, de ha másként nézzük, akkor igen kedves idõtöltés. Többen mondták, hogy milyen nehéz lesz a kényelmes gázkazán után naponta tüzet rakni és figyelni, hogy ne aludjon ki idõ elõtt. Hát nekem eddig nem nehéz. Bár nem egyedül csinálom, de hát én érek haza minden nap korábban, ezért én gyújtok be. És szeretem ezt csinálni. Egyszerûen jó. Jó a nézni a tûzet, érezni a melegét, figyelni, hogyan melegszik át tõle a lakás. A fõzéssel is hasonlóan vagyok. Eljutottam abba a fázisba az utóbbi idõben, hogy kedvtelésbõl tudom csinálni. Pedig valójában kötelezettségnek is felfoghatnám. De azt látom, hogy a ha kötelességeket képesek vagyunk kedvteléssé alakítani, akkor jelentõsen javul az életünk minõsége. Aztán, hogy mire milyen szemmel nézünk, ez igazán a mi döntésünk.