A bakonyi erdõben szarkák verekedtek…

A gyerekkoromból felsejlõ mondókában ott, ma reggel meg itt a kertben. Látni nem láttam, csak az iszonyatos hangzavart hallottam. Aztán meg egy csomó toll hevert a földön, amikor hátramentem. Gondolom, szarkatoll. Éppenséggel fekete-fehér, bár ez némileg vitatható. Annyira gyönyörû idõ volt, hogy egy kicsit kimentem a kertbe. Elduggattam néhány hagymát. Lesz, ami lesz alapon. Aztán elkezdtem ezt-azt csinálni, ami õsszel elmarad, de aztán gyorsan abbahagytam. Arra gondoltam, hogy nyilván egy csomó kis élõlény most téli álmot alszik, és ha én most serkénykedek, akkor megzavarom õket. Tavasszal már nem baj, ha felébrednek, de most még lehet kemény tél. Inkább sütöttem egy zabpelyhes sütit, majd holnap – vagy valamikor máskor megmutatom a fõzõsben. Olvastam is, aztán most megyek és folytatom. Közben meg azóta is töröm a fejem, hogy is van a szarkás kiszámoló. Valahogy így:
A bakonyi erdõben
szakrák verekedtek,
Szakra papa meghallotta,
csibe lábát kirántotta,
ó, pé, kú,
te vagy az a nagy torkú.