Tanul… ni… ság… vagy, amit akartok…

Úgy döntöttem, hogy március 26-ig arra koncentrálok, hogy minél jobb állapotba kerüljek. Nem akarok semmi plusz munkát vállalni. Meg szeretnék erõsödni annyira, amennyire csak lehet. Megerõsödni testileg, lelkileg, szellemileg. Olvasok most sokat, sokfélét. A legutóbb ezeket. Mind a három nagyon tetszett, pedig annyira más mind a három könyv, hogy talán nem is lehetne együtt emlegetni õket. Pedig megvan a nyilvánvaló közös nevezõ köztük. Ma beszélgettem egy csomót telefonon. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy itt a blogban is mennyire szõrmentén fogalmazok. Nem arról van szó, hogy nem állok ki az általam vallott értékek mellett, csak talán túl halkan beszélek róluk. De olyan sakálordításban élünk, hogy a halk szó nem hallatszik, de ha hallatszik is, nem érthetõ. Olyan most az ország, mint a tatárjárás elõtt, amikor körbehordozták a véres kardot, aztán a fõurak jó része csak röhögött, hogy majd most megnézi, hogy az a szemét király hogy megszívja. Hát megszívta – valóban, de a vinnyogva röhögõk is, az ország népérõl nem is beszélve. A történelem az élet tanítómestere, csak éppen fáradságot és megfelelõ számú agysejtet igényel, hogy tanuljunk belõle.