Nem ér a nevem, káposzta a fejem…

Amikor kicsik voltunk, ez volt a „ház”. Fogócskakor, ha ezt elhadartad, akkor nem foghatott meg a fogó. Nos, ilyeneket a legkönnyebb mondani, de egyre kevésbé olyan a helyzet, amikor etikus lenne így „házba lépni”, véleménytelenné válni. Egyéként is semlegesnek lenni lehetetlen. Lehet csukott szemmel vagy összeszorított foggal élni – ideig-óráig. De ami sok, az sok. Mármint ez a saját fészkünkbe piszkító magatartás. Lehet egy-egy politikust szeretni vagy nem szeretni, de az országot mocskolni és rángattatni külsõ erõkkel csak azért, mert nem az lett a parlamenti választások végeredménye, amit egyesek szerettek volna, ez azért már túlmegy „némileg” néhány határon. A józan észén mindenképpen. A következmények vizsgálata kiment a divatból. Fossuk a szót, szajkózzuk, amit a szánba adtak. Hogy mi lesz belõle, mindegy. Majd a nagyok megoldják, mint az óvodában. A gyerekek mondják, hogy nézik a Való világ címû mûsort. Hát nem volt még erõm arra, hogy idõt szánjak arra az életembõl, hogy közvetlenül gyõzõdjek meg róla, hogy mi is ez a mûsor valójában. De amit a gyerekek mondanak, az egyrészt szánalmas másrészt riasztó. Azt mondják, hogy van a párbaj, ami azt jelenti, hogy a nézõk szavaznak a szereplõkre. De azok a párbaj alatt – a gyerekek szerint – nem csinálnak semmit, csak ülnek és várják a szavazatokat. Kérdeztem a gyerekeket, hogy akkor mi alapján szavaz valaki. Megtudtam, hogy az dönt, hogy egy szereplõ mennyire szimpatikus valakinek. Pl. ha az egyik szemét, akkor lehet, hogy azért nem kap elég szavazatot, de lehet, hogy éppen azért kap. Mi vaaaaaaaaaan???????????? Hogy ennek a kettõnek mi köze egymáshoz? A véleményalkotás komolysága… Úgy egyébként meg ma a kertbõl hoztunk be egy kelkáposztát ebédre. Direkt kint hagytam néhányat, hogy megnézzem, mi lesz velük télen. Aztán most úgy néz ki, hogy ez jó ötlet volt.