Vasárnap reggel

Ez van a képen. És szép is volt, de a délutánokat néha annyira nehezen viselem. Ez a mai különösen nehéz volt. Erre nem tudok magyarázatot adni. Valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság jön rám néha. Valahogy a fényekkel is kapcsolatban van. Most az jut eszem, hogy lehet, hogy még amiatt van, hogy az óvodában rettenõen sokat kínlódtam a délutáni „alvások” miatt. Csak ott feküdtem csendben egy kisgyerek számra végeláthatatlan ideig, és sírtam, hogy ott kell lenne egyedül, csendben, és várni, hogy vége legyen már. Soroltam magamban, hogy ki mindenki jön majd értem. Mindenkit felsoroltam, akit csak ismertem. Persze, tudtam, hogy nem fognak mindannyian jönni, de talán az is enyhített a dolgon, hogy sorolhattam a neveket. Ez az emlék csak úgy hirtelen bukkant fel. De a délután tényleg nagyon rossz volt. Szokott ilyen lenni. Lefeküdtem aludni, de nem aludtam el. Szépek voltak a fények, mégis szorongással töltöttek el. De mikor beesteledik, akkor már jobb. Akkor csak az internetcsatlakozás miatt volt para. Megint ki kellett iktatni a wifit. Nehezen viselem azt is, hogy ha a képességeimet meghaladó feladat kerül elém. Az ilyen napokon a legjobb korán lefeküdni.