Péntek

Ez tegnap volt, de nagy hirtelen most nem is jut eszembe, hogy is kezdõdött ez a nap. Talán valahogy úgy, mint a többi. Aztán a „fiúk” (nyugodtan írhattam volna vén pasikat vagy ennél még „szebb” megnevezést is :) ) bementek a csarnokba hogy Jencinek is vegyenek ezt-azt meg nekünk is. Közben anya kalácsot dagasztott, én meg pöszmörögtem itt, ahogy erõm engedte. Ebédre befejeztem az elõzõ este elkezdett pörköltet. Jó lett, na! Ebéd után Jenci az autót takarította meg elkezdett pakolni. Komolyan mondom, teljesen összefolynak bennem az események. Talán még soha nem tapasztaltam ilyesmit. Mintha még mindig hatna rám a gyógyszer, amit mûtét elõtt kellett bevennem. Persze, nem mondom komolyan, mert ez teljes képtelenség lenne. Közben Pestrõl Misi is elindult Amerikába, de nem tudom pontosan, hogy mikor hol volt éppen. Annyit tudok, hogy londoni átszállással ment. Aztán most reggel már várt is a gépen a hír, hogy megérkezett kzooba. Hála Istennek! Szóval – hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem – Jenci este háromnegyed hatkor elindult. Kb. mostanában ér haza. De még nem adott hírt. Gondolom azóta I-t is hazaengedték a kórházból. De nem hívtam fel esete a gyerekeket, mert egyszerûen nem maradt egy csepp erõm sem. Mikor B. elvitte a kutyát lefeküdtem a tévé elé és el is aludtam, de úgy, mint akit leütöttek. Éjfélkor mentem fel az ágyamba. És folytattam az alvást reggel hétig. De ez már szombat.