Nyári napforduló

Direkt vártam, hogy esti fényképet csináljak a napforduló alkalmából. Mire kimentem, a Nap már lebukott, és nem is volt olyan különleges a naplemente, mint néha szokott, de azért nagyon jó volt kint sétálni. Az jutott eszembe, amit Tom Best mesélt a napnak errõl a szakaszáról, hogy ez a farkasok órája. Amikor a nappali lények elnyugszanak, az éjjeliek meg aktívakká válnak. Lesétáltam egy kicsit a patak felé. De nem is ez volt az érdekes, hanem, hogy feljebb is mentem. Nem szoktam arra fordulni, most aztán rácsodálkoztam, hogy milyen jó a kilátás a Mecsekre.

Egyébként iszonyú hõség volt egész nap. Varrtam egy sötétítõfüggönyt az elõszobába. Még tökéletesítni kell, de a célnak megfelel. Ebédet is fõztem, meg rakodtam is. Ebbõl a lendületbõl kellene két-három hét, és akkor úgy-ahogy megközelítené azt az állapotot a lakás, ahogy szeretném látni. Nos, ebbõl semmi sem lesz. Holnap elmegyek Nagykanizsára, hétfõn meg már a mûtét. Utána meg jó néhány hét kell ahhoz, hogy rendesen tudjak ténykedni.

(Csak, hogy jövõre is tudjam: Anya ma kapta a papírt a recepthez. És J is ma kapta meg a paírt.)

Napforduló. Fordul vajon az életünk is, ha igen, a jobb iráynba? Remélem.