Kedd

Reggel kötözésre mentünk. Igazán mosolyra fakasztott, amikor a doktor így szólt az asszisztenshez: „Nézze, milyen szép a kislány hasa!” Ebben a mosolyogtaó az volt, hogy az én hasamról volt szó. :) Az is nagyon jó volt, hogy nagyon gyorsan végeztünk. És rosszul sem lettem. Forróság sem volt még. Aztán haszfelé az autóból fényképezgettem. Többek között ezt a képet is akkor csináltam. Igazán szép – szerintem. Aztán már annak is örülök, hogy jobban vagyok. Már egy kicsti konyháztam is. Csinltam egy túrógombócot meg egy kis gyümölcsmártást. Nem voltam kénytelen ezt tenni, csak már lelki igényem volt rá. Aztán délután felszült voltam kicsit, mert irodázni, bankolni kellett, és nem tudom miért, de ez mindig nehezemre esik. Valami régi rossz tudattalan élmény lehet, ami ehhez kötõdik. Hasonlóan utálok utazáshoz csomagolni. Ennek sem tudom a magyarázáatát. Ágyazni sem szeretek, de arról tudom, hogy genetikus. A dédnagymam is ezt a munkát végezte a lekevesebb lelkesedéssel. Mama mesélte, hogy még az esküvõjük reggelén is azt kérte tõle, hogy kislányom, most még utoljára ágyazza be itt ma. Szóval, ezek a dobogós nemszeretem munkáim. Bármi más inkább, mint ez a három: irodázni, utazáshoz pakolni és ágyazni. Ebben a sorrendben.. Ennél azonban fontosabb, hogy Kopp Máriát hallgatok ma. Õ is nagyon jó. Sajnálom nagyon, hogy meghalt. Nagyon jó dolgokat csinált. Van még néhány videó az interneten, amit nem láttam, úgyhogy folytatom.