Bonyhád

Olyan akció volt ez, mint a nagykanizsai. Amíg S. dolgozott én sétáltam a városban, kávéztam, jól elvoltam. Érdekes csak így mászkálni egy addig nem látott helyen. Figyelni, felfedezni a dolgokat. Sokszor elmentünk már ennek a városnak a határában, de még be nem mentem eddig soha. Ahogy néztem az emlékmûveket, a házakat megérintett egy kicsit azoknak az embereknek a sorsa, aki itt élhettek.

Aztán elmentünk az ügyvédhez a papírokért. Elfáradtam. Amikor hazajöttünk, lefeküdtem, szinte ájultan aludtam. Aztán ettem hideg csülökpörköltet. Ez így elsõre vadul hangozhat, még én sem ettem eddig, de megdöbbentõen jó volt. A kocsonya és a disznósajt családjába tartozó valami lett. Egybe fõzöm bele mindig a bõrt, hogy „véletlenül” ne kerüljön senki tányérjába. Én sem szívesen eszem meg a bõrt a pörköltben, de az ízéhez feltétlenül kell. De hidegen, mint a kocsonya, nagyon ízlett.