Szeptember 11.
Emlékszem arra a nevezetes napra. Szerda volt. M-nál voltam, és nem tudtuk még semmit arról, ami aznap történt. Minden indok nélkül a sok évvel azelõtti amerikai útjáról mesélt. Amikor hazaértem, a gyerekek a tévét nézték. Misi azt mondta, hogy az arabok megtámadták az usát. Ez jött le a hírekbõl. Éppen 11 éve volt. Pálferit hallgatom most délután. A félelmekrõl beszél. Arról, hogyan nézünk szembe a félelmeinkkel. Vagy nem nézünk velük szembe. Harry Potter is eszembe jutott ettõl függetlenül ma reggel. A mumusos jelenet. Amikor az a végkicsengés,hogy „te a félelemtõl félsz a legjobban” Igen, valójában a félelemtõl félünk. Hajlandó lennék utálni a félelmeimet. Erre az ötletre valami fura érzés támad bennem. El kell ezen gondolkodnom. Már csak másodpercekre tudom az életemben felidézni azokat az érzéseket, azt a idõtlen biztonságot, amit egy ilyen tyúkudvar elõhoz.
