Október 23. kedd

Ez a kép ennek a napnak az elsõ perceiben készült. Nagyon érdekesen vörös volt a félhold. Távolban Pogány fényei. Zaklatottan aludtam. De azért kipihentem magam. Sok Pálferit hallgatok. Délelõtt voltam a községi ünnepségen. Mindig nagyon furcsa élménye részt vennem egy-egy ilyen alkalmon. Sok emlékem elõkerül ilyenkor. Pálferi elmondott egy meditációt a reggel hallgatott részben. Arról szólt, hogy az élete végén alakok látogatják meg, s ezek azokat szimbolizálják, amelyek attól lettek, hogy tett valamit. Erre gondoltam ma délelõtt.

Most meg várom, hogy mi fog történni az ünnep ürügyén. Mindenki csak a saját fejével tud gondolkodni, így én is. Még mindig erõs, bár már egyre gyengülõ meggyõzõdésem, hogy mindenki képes arra, hogy belássa egyes dolgok következményeit, legalább annyira, mint én. Hajlamos voltam mindig is azt hinni, hogy nálamnál okosabb a legtöbb ember. De nagyon kiábrándító, amikor a szellem röghözkötöttségét látom. Amikor az határozza meg egyes emberek véleményét, hogy mennyire szeretnek vagy nem szeretnek egyes politikusokat. Ahelyett, hogy lennének érthetõen körvonalazott értékalapú elképzeléseik arról, hogy mi is lenne jó ami – akarva akaratlan meglévõ – közösségünknek, melyet a legfennköltebb szóval nemzetnek nevezünk. A kérdés csak az lehet, hogy valaki alkalmas-e arra, hogy képviselje az érdekeinket vagy nem. Persze, elõbb arról is érdemes lenne józanul elgondolkodni, hogy mik is a valódi érdekeink. Mert ha érdeknek tekintjük a destruktív jogosultságaink kiélését, akkor nagy a baj. Az egészség elég objektív dolog, bár igen erõteljes kísérletek történnek a viszonylagosnak mutatására. Meg lehet szavazni, hogy ki vezesse a repülõt, de nem érdemes, sokkal jobb olyanra bízni, aki képes arra, hogy vezesse. És az sem baj, ha tudjuk, hogy hova akarunk menni.