Október 25. csütörtök
Már hány éve megvan ez a blog, de már egy jó ideje vacakolok azzal, hogy ez a bejegyzés bekerüljön. Valamiért nem akar sikerülni. Talán nem kéne leírnom, amit gondoltam. Hát, ki is törölök egyet s mást belõle. Nos, ez azért meghagyom. Ma a hat órám és az ügyelet mellett még az is kiderült, hogy a nyugdíjas-napon is várják a közremûködésemet. De nem ez a lényeg. Ma megint bent volt E. Egy elég érdekes gyakorlatot hozott a gyerekeknek. Én is csináltam velük. Született így egy ötletem, amit talán még nem kell leírnom ide. Majd látom. Bölcsködések az asztal körül.