Halottak napja és az idõ térfogata

Ma voltunk a Vaskút-Szeremle-Baja temetõkörúton. Az idõjárás-elõrejelzés is befolyásolta, hogy ezt a napot válasszuk erre az útra. Persze nem pont olyan lett az elmúlt napok idõjárása, mint amikor beosztottuk a teendõket. De ezzel együtt nagyon jó idõnk volt. Kétszer két percig szemerkélt az esõ, de többet sütött a nap, teljesen szélcsend volt. Délután azért már más volt a helyzet, de akkor már jöttünk hazafelé, és csak a Spárból kijövet áztunk meg Mislenyben. Megint éreztem azt a furcsa élményemet az idõvel. Teljesen nyilvánvaló dolog ez, csak eddig nem tudatosodott bennem. Arra gondolok, hogy az élmények mennyisége tágítja az idõt. Mondjuk, mintha az idõnek nemcsak hossza lenne, hanem „térfogata”, átmérõje. Úgy, mint mondjuk egy csõnek. Egy eseménytelen napon olyan átmérõje van, mint egy akváriumleszívó-csõnek, de ez az átmérõ az élmények mennyiségének megfelelõen akár alagút-átmérõjûre is nõhet. íratnék most még azokról az érzésekrõl is, amit Vaskút hoz elõ belõlem. De nem egyszerû erre megtalálni a megfelelõ szavakat. Valami olyasmi, hogy a régmúlt élmények pedig nem elmúlnak, megsemmisülnek, csak valahogy elraktározódnak bennünk, hiszen bizonyos körülmények hatására teljesen naprakészen felbukkanhatnak.