Karácsony

Elnéztem ma a misén a jobb oldali fenyõt. Olyanok az ágai, mint az égre emelt karok. Mit a Csontváry képén a prófétáé. Mint valami antennák, melyek az égi adást fogják. Arra is gondoltam, hogy nagyon nehéz felismerni a határt a kényelembõl mulasztott dolog és az erõ híján meg nem tett között. Borotvaéles határ ez. Ha innen vagyok, ezét nem jó, ha túl, akkor meg azért. Talán ebben lenne érdemes tisztábban látnom. Ez a felelõsségvállalás mértékének kérdése is. Meddig tart az egyes ember felelõssége? Az egyensúly, a harmónia, ez a kulcskérdés. Azt hiszem, elfogyott az erõm. Eddig elég rendesen bírtam. Persze kívülrõl ez nem látszik, hiszen annyival több kellene ahhoz, amit én magam rendesnek neveznék. De ezt is el kell engednem. Nem én viszem a vállamon a világot. Teszem, ami tõlem telik. Többet úgysem bírok. Gondolkodtam, hogy és mit lenne érdemes elmondani, mit lenne jó leírnom. De lehet, hogy ezt is csak engedni kell megtörténni.