Január 10. csütörtök – itthon

Nagyon nehéz macskát fényképezni, feketét meg még nehezebb. Nem is sikerült jól, de akkor is ideteszem, nincs is más kép mára. Itthon fekszem. A macskára meg jólesik ránéznem. A macska csodálatos élõlény. A fekete macska meg különösen az. Kazi meg aztán elsõ ebben a mûfajban. Jobban vagyok már ma, csak még erõt kell gyûjtenem. M-val beszéltem telefonon. Nehéz napjai vannak. Azt gondoltam, hogy az új évvel valahogy egycsapásra könnyebb lesz minden. Ez nem így lett, de azért rendületlenül hiszek benne, hogy túlvagyunk a nehezén. Vannak utórengések, vannak, de már kifelé megyünk. Teljesen irreális és megmagyarázhatatlan, ez csak egy érzés bennem. Most az a szó jut eszembe, hogy vajúdás. Igen, megfogan egy új élet, ott van a magzati kora, még sokan nem is tudják, hogy úton van, aztán jön a születés. És ha már itt is van az újszülött, akkor sem csupa lazítás az élet, sõt, mennyi minden van egy kisbaba körül… Érdekes hogy ez a párhuzam jutott eszembe, de logikus is. Meg el is vagyok varázsolva. Harry Pottert olvasok. Most kifejezetten jónak érzem. Élményt ad, és egy csomó gondolatot is elindít bennem. Valahogy másként látom most az egészet, mint pár éve, amikor elõször elolvastam. És ez nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy mennyire fontos a kommunikáció végeredményét illetõen a befogadó személye. „A kommunikáció az, amit eredményezett.” No, jó, ezt most nem magyarázom meg.