Január 18. péntek - Baradlay Kazimír

Reggel zuhanyzás közben támadnak mindig filozofikus gondolataim. Ma reggel az jutott eszembe, hogy vannak ezek a nagy rinyák és nekifeszülések, hogy csak semmi ne legyen másként, mint ahogy már volt, mert milyen dolog már az, hogy vannak új elképzelések… Nos, nekem, azok, akik ilyen görcsösen beleragadtak a régibe, napjaink Baradlay Kazimírjai. „A föld ne mozogjon, hanem álljon. S ha az egész föld elõremegy is, ez a darab föld, ami a mienk, ne menjen vele.”Amilyen hangulat volt a reformkor hajnalán, szerintem mos is valami hasonlót élünk meg. Megint eljött egy olyan kor, amikor egy új kapujába értünk. De itt vannak ezek a haldokló Baradlayk… És még csak másfél év múlva lesznek a választások. Megint mennyi erõ elmegy semmi haszon fejibe. Mert egy dolog szánalmas igazán ebben az országban: a mentális állapotunk. A parától már nem látunk, arról nem is beszélve, hogy a csomó okosnak az agya is belelóg a szemébe. Itt vagyunk a mindennapok valóságában, aztán megnézzük a fantáziaszülte performanszokat a saját helyzetünkrõl. Jaj, nagyon belelóg az az „agy” a szembe… De mit lehet tenni ezzel a mentális állapottal. Azt hiszem, ez a helyzet a hit igazi próbája. Isten a történelem ura. Ebben bízhatunk. Egy kicsit esett a hó. A. is megjött. A vonat nem késett. Végülis minden rendben, semmi bajunk. A kérdés, hogy be akarok-e nevezni önként a parabrigádba. Csak úgy mellesleg a krétáról: eddig sem volt belõle több. És tényleg vettem, ha kellett. Ha nem is krétát, de rengeteg mindent a saját pénzemen, és meszeltem osztályt, mentem útiköltség-térítés nélkül stb (reggelig sorolhatnám). És ez már idõtelen idõk óta így van. De ennek a lényeghez semmi köze. Mert ha nem tudunk elszakadni a silány materializmusunktól, és nem látunk tovább a krétánál, akkor mirõl beszéljünk, akkor nem azonos bolygón élünk.