Január 28. hétfõ – kenyeret sütni

Tegnap este már nem került fel ez a bejegyzés. Mire a kenyér elkészült, már Ferenc elvitte a gépem. Mondtam, hogy nem nyugszom, míg meg nem tanulok rendes kenyeret sütni. Ez már elfogadható, de még nem az igazi. Vannak arról emlékeim, hogy a Mama milyen kenyeret sütött gáztûzhely sütõjében. Ezt éppen annyira szeretném ezt is jól tudni, mint a disznóvágás körüli teendõket. Nem tudom kielégítõen megmagyarázni, hogy miért van ez így. De valami olyasmi, hogy évszázadok során, generációról generációra öröklõdött ez a tudás, nem szakadhat meg ez a lánc éppen nálam. Erre nem ad az nekem felmentést, hogy most már nincs szükségünk erre a tudásra, mert megoldhatjuk a dolgot másként. Nekem ez a tudás a biztonságérzetemet növeli. Azt az érzetet, hogy a természetben az ember meg tud élni, nem vagyunk annyira kiszolgáltatva a civilizációnak, mint gondolnánk. Vagyis én nem akarok a civilizációnak kiszolgáltatva élni. Hiszek abban, hogy van egy mindenki által megtanulható alaptudás, ami életképesebbé tesz. Hát, hogy most ez így van-e vagy sem, nem tudom, de így érzem.