Február 1. – péntek – 127. zsoltár

Borult idõ van. G-ral jöttem haza, így most nincs kinti fénykép. Megint délutáni pihenõn vagyok. De jobb lenne, ha ennek a jó oldalát nézném. Van módom megtenni. Nem dõl össze a világ, pihenek. Sõt, pihenten sokkal jobb munkát tudok végezni. A testemmel egy kicsit többet kellene törõdnöm, jobban figyelnem a jelzéseire. Erre ez az idézet, ami ma reggel került elém, is hangsúlyosan felhívja a figyelmem.

127. zsoltár (Zarándokének - Salamontól.)

Ha az Úr nem építi a házat, az építõk hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem õrzi a várost, az õr hiába õrködik fölötte. Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késõ éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek. Ám akiket szeret, õ azokat elhalmozza, jóllehet alszanak. Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse jutalom. Ahogy a nyíl a harcos kezébõl, úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekbõl. Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét: nem vall szégyent, ha az ellenséggel vitába száll a kapunál.”

Holnap disznóvágás. Még akarok sütni szezámmagos kiflit. Mézespogácsát sütöttem tegnap, tegnapelõtt. Öreganyám is mézespogácsát sütött disznóvágásra. Holnap ilyenkor már gazdagabb leszek egy tapasztalattal.