Február 10. vasárnap – havazás

Téli idõ volt ma. Reggelre hó esett, hideg volt. Többnyire csak feküdtem, olvastam, írtam, gondolkodtam. Pl. ilyesmin: A házasság hete kezdõdik most. Ennek kapcsán sok ilyen-olyan nyilatkozat, vélemény jelenik meg. Ezek közül egy vonulat ragadott meg. Többször lehet ilyesmit hallani, hogy a hosszú együttélés során megunják egymást az emberek. Ezt én furcsának találom. De tényleg nem értem, nem mû-értetlenkedés ez. Mert lehet sok minden. Lehet az, hogy mást képzeltem, és már belefáradtam abba, hogy a valóságot az álmaihoz hajlítgassam, meg még számtalan ilyen lehet. De megunni valakit? Önmagát is meg tudja unni az ember? A gyerekét is? Lehet, hogy én nem értem jól azt a szót, hogy megunni. Én azt gondoltam, hogy megunni valami olyasmit jelent, valamit már annyira ismerünk valamit, hogy az égvilágon mindent tudunk róla. Lehet egy emberrõl mindent tudni? Önmagamról tudok mindent? Vagy talán ez azt jelenti, hogy valamiért elveszítem az érdeklõdésemet a másik iránt… Szerintem minden ember végtelenül érdekes. Persze lehetnek olyan tulajdonságai, ami miatt nem akarok vele foglalkozni. Nem a szõrszálat akarom hasogatni, csak azért beszélek errõl, mert az a véleményem, hogy ha konfliktus van, akkor elõször ki kell deríteni, hogy mibõl is áll az valójában, már akkor, ha meg akarom oldani a konfliktust. Szóval szerintem egy hosszú házasság lehet sok minden, de unalmas az nem. Csupán ennyit akartam mondani.