Február 14. csütörtök Bálint-nap

Nekem ez a nap nem épült be az ünnepeim körébe. De ha egy ünnep több, mint venni valakinek valamit, és hogy nyálaskodunk, akkor bánom is én, legyen. Már napok óta hülyeségeket álmodok. Tegnapara virradóra azt álmodtam, hogy egy fedõ nélküli bronzkoporsóban fekszem, mely leginkább egy ivócsanakra hasonlít, és Sztálin szobrából készült, és a szobor feje az edény fogantyúja. És ez a tárgy, amiben feküdtem, a hajdani második osztályomban volt, ahol mindig sötét volt egy kicsit, mert az ablaka a folyosóra nyílt. Mindez a vaskúti Ürge utcában volt. Nem volt tornaterem, és egy rongyszõnyeget terített le a tanító néni, mikor a testnevelés órán bukfencezni kellett. Ez az osztály nem jutott eszembe õsidõk óta. Itt kaptam egy körmöst, mert elfelejtettem megrajzolni a fogmosás kellékeit, és gyorsan valamit odakapartam óra elõtt, és az nagyon ronda lett. Aztán kiradíroztam, és egy elég szépet rajzoltam. Most elõjön egy csomó emlék onnan, de nem írom le. Ma meg kórházban voltam álmomban. Középiskolai iskolatársaim voltak körülöttem. Hogy így belegondolok ez haladás. Már nem koporsó, hanem csak kórház, és már általános iskola helyett a középiskola. No, tekintsük ez javuló tendenciának. Ma Editke és Lajos néztek be egy kis idõre. A taxiórát hozták hitelesíteni. Ezen kívül nem sok minden volt. Nagyon szürke nap ez a mai. Szemerkélõ esõ. Szürkeség. De talán jön már a tavasz valahol a kertek alatt.