Március 15. péntek – felejthetetlen

Tegnap nem került rá a sor, hogy ezt a bejegyzést feltegyem. És most sem tudok sok értelmeset írni. Nyilván idõtlen idõkig emlékezetes marad ez a március 15-e. Nem emlékszem, hogy valaha lett volna ekkora hótorlaszos idõ. Nyilván rengeteget fogunk tanulni ebbõl az esetbõl – mindannyian. Az az egy egészen biztos, hogy ha bármit azért teszünk, hogy jó legyen a megítélésünk bármilyen minõségnõségben megnyilvánuló embertársunk elõtt, akkor régen rossz. A jócselekedetek azok a tettek, melyek a világ rendje szerint valók, függetlenül attól, hogy a másik ember mit mond, mert nem a másik ember hozza létre a világ rendjét, ahogy én sem. Milyen világ lesz akkor, amikor az ember – meg mindenféle szuper jogvédõ, emberjogi aktivisták, megmondóemberek és hasonlók - magát akarja ültetni Isten helyére? A sok okos megmondó és erkölcsi ítéletalkotó a sok facebookos okosság helyett tenne valami értelmeset, mindannyiunknak jobb lenne. Még neki is. Ma hajnali fél négykor ébredtünk. (Sz. telefonhívására.) Most már reggel van. Változatlanul mondom, hogy komoly idõket élünk. Lehet követelõzni, hogyne lehetne, a kérdés, hogy az-e a leghasznosabb. Ha mindenki megteszi a legjobbat, ami tõle telik, mindannyiunknak jobb lesz. Aztán mindenkitõl telik ám több is, mint hogy facebookozzon a jobblét érdekében. Még akkor is így van ez, ha más képe van az illetõnek önmagáról. Ja, tegnap voltam a községi ünnepségen is... Itt reggel még esett a hó, de tíz után elállt. Az útról le is olvad. Most meg már süt a nap.