Március 27. szerda – utolsó tanítási nap húsvét elõtt

Reggel volt idõm megsütni a pizzás, kakaós és fahéjas kalácsot. Éppen kész lettem, mire indulnom kellett. Délelõtt oltásra mentünk a gyerekekkel. Aztán volt húsvét elõtti kézmûves-foglalkozás is. Délután P-vel dolgoztunk. A munka végére értünk, bár az más kérdés, hogy mennyire felel meg annak, amit én a jól elvégzett munkáról gondolok. PF éppen errõl is beszélt a legutolsó alkalmon. Jó hatással volt rám, hogy ez is szóba került nála, ahogy én már évek, jobban mondva évtizedek óta élek. Mindig több feladattal, mint amennyi erõ kellene ahhoz, hogy úgy érezzem, rendesen elvégeztem azt a munkát. Az elmúlt évben nem vállaltam túl magam ugyan, de nem is voltam olyan jól, hogy ezt megtehettem volna. Talán a túlélésre törekvés volt e korszak jellemzõje. Most jut eszembe, hogy meg sem emlékeztem a mûtét egy éves évfordulójáról. Nem baj ez, inkább jó. Azt jelenti, hogy nincs már ebbõl jelentõs nyom a lelkemben. Este Gy. írt. Hívott tesztelni. Ez nagyon jó! És lesz könyve is, melynek születésénél bábáskodhatok.