Április 12- péntek - Maradj csöndben, figyelj!

Talán az a kulcs, hogy mennyire veszem komolyan magam, meg azt, ami velem történik. Nagy találmány ám, a „térkép nem a terület” megállapítás. Mennyire „be lehet nézni a helyzetet”, ha mindent az én térképem alapján akarok értelmezni. Persze, hogyan is tudnám másként? Hát. úgy kapásból, biztosan sehogy. De az a nagy találmány, hogy tudok róla, hogy sokkal nagyobb a hely. Hogy számtalan más út is lehet, mint amennyit én ismerek. És ha már ennyit tudok, és az általam ismert úton nem lehet eljutni a célba, akkor tudom, hogy léteznek más utak, „csak” fel kell fedeznem õket. De! „Aki keres, az talál.”. Ahogy a múltkor írtam, ha sarokba szorulunk, ott észrevehetjük a rejtekajtót. Persze, kivéve akkor, ha nem hiszünk a rejtekajtók létezésében, mert akkor úgy sem látnánk meg a szabadulás útját, ha ránk üvöltene, ha keresztül esnénk rajta Ma van a felvidéki kitelepítettek emléknapja. 1947. április 12-én kezdõdtek a kitelepítések. Nem tudom, hogy apámék melyik nap indultak. Milyen az élet?! Mennyi fájdalom van benne! De mégis milyen csodálatos! Boldogok lehetünk akkor is, ha fáj, ha félünk…., Nem a tapasztalás ellenére, hanem azzal együtt…, mondja PF. is. Boldognak érezni magam,vagy boldognak lenni… - a spirituális mélység foka, a mélység néha csak feltárul, s minden embernek ez valamikor feltárul – mondja. Az életem érték. Elfogadhatom. Lehetek boldog és van oltalom.