Május 4. szombat – blog-szülinapom!

Ó, hát már majdnem panasznap címû bejegyzést írtam, amikor megláttam, hogy engem köszönt ma a blogol! Ó, Istenem. Az egy nagyon nehéz év gyönyörû tavasza volt, amikor ezt a blogot megnyitottam. Éppen hat éve! Szinte hihetetlen. Mennyire régen volt, és mégis milyen közel. Annak a tavasznak a pezsgõ nagyszerûségére emlékszem. Meg arra, hogy izgultam, amikor kiléptem az internet világába. Errõl jut eszembe, hogy a fõzõs szülinapja sem jutott eszembe. No, ez lett végül a mosoly pillanata ezen a napon. Meg az, hogy M. felhívott. És nagyon sokat beszéltünk. Segített abban is, hogyan oldjam meg a lent vázolt helyzetet. Az innen következõ részt korábban írtam, akkor, amikor még nem jöttem rá, hogy blogszülinapom van. Az egész szombatom ráment. Egy személlyel kapcsolatos problémát igyekeztem megoldani, de csak az elõ lépést tettem meg. Hogy mi lesz a kimenetele, kétesélyes. A cél, hogy a körülötte levõ feszültség ne vigyen el felesleges erõt. Úgy érzem magam,mintha bányában lettem volna. S már megint a nyakamon a könyvelés. Istenem segíts, hogy legyen erõm rendesen megcsinálni a dolgokat! Megint kezd bennem túl sok lenni az akarat, a nekifeszülés. Mintha kezdenék visszatérni ahhoz az önmagamhoz, amit már úgy reméltem, meghaladtam. De lehet, hogy ez a szerpentin? Alig voltam kint ma. Fénykép is csak azért készült, hogy legyen. De a kerti borágó tényleg virágzik. Tavalyvetettem. Aztán sorsára hagytam. Azt idén újra kikelt, de már sokkal erõsebb növény lett, mint amilyen tavaly volt.