Július 14. vasárnap – megint éreztem az idõ "térfogatát"

„Megigézett bennünket az Édenbe való visszajutás lehetetlensége.” Kicsit nehéz ez a mondat, de mekkora! Vasárnap délelõtt hallottam a rádióban a Pécsrõl közvetített evangélikus istentisztelt igehirdetésében. De ha képben látom ezt a mondatot, akkor megvan: Ott tekereg elõttünk az álnok kígyó, melyek neve: az ’Édenbe visszajutni lehetetlen’, vagy talán nem is ez a neve, hanem ezt szuggerálja belénk. Hiszen õ csalogatott ki az édenbõl, s tudja, hogy szabad akarattal visszamehetnénk oda, hiszen megnyílt az út. De mégsem megyünk, mert az úton ott tekereg a bûvös szavú kígyó, és azt mondja, azt duruzsolja, azt sulykolja, hogy nem mehetsz vissza, visszatérni lehetetlen, kijöttél onnan… Ez a mondat volt a délelõttömben a legfontosabb.

Délután meg elmentünk Kisnyárádra. Segítettünk egy kicsit Ferencnek. Nagyon jó volt. Megint érzetem azt az érzést is, hogy az idõnek nemcsak hossza van, hanem „térfogata, szélessége, mélysége” is. Egy-egy ilyen idõszak, mint amit Kisnyárádon töltöttünk, sokkal több, mintha ugyanannyi percit itthon lettünk volna. Ha itthon maradunk, akkor ebben az idõben olvasok, írok, alszom. Az is jó, persze, de így érzékelhetõen sokkal „nagyobb,bõvebb” volt ez a nap.