Július 23. kedd - vasalónap
Már megint elmaradt a bejezés. Kedden reggel ezt írtam. Aztán vasalónap volt.
„A legmélyebb vágyam Isten akarata”
Ezt a mondatot Pálferitõl hallottam. Teljesen beleivódott a tudatomba, és napok óta mondogatom. Azt hiszem, ennél jobb hír nincs, nem is lehet a világon. Aki foglalkozik spirituális kérdésekkel, nyilván töpreng azon, hogy mi is lehet az élet célja, mit akarhatott azzal Isten, hogy megteremtett. Ezzel párhuzamosan szokott élni az a képzet, hogy nyilván van nekem valami irányultságom, és van Istennek is valami terve velem. Aztán mi van, ha ez a kettõ homlokegyenest szembemegy egymásnak? Reálisnak tûnõ félelem ez, és nyilván abból táplálkozik, hogy Istent valamilyen szinten a szüleinkhez kapcsoljuk. Úgy értem ezt, hogy sokszor Isten, mint valami szuperszülõ jelenik meg az ember képzeletében. De a szüleinknek valóban sokszor egészen más az elképzelésük velünk, mint nekünk magunknak. És ha ezt Istenre vetítjük ki, akkor lehet olyan, hogy azt képzelem, hogy Isten akarata nyilván – mondjuk pl. az, hogy én apáca legyek, hisz „nyilván” „neki” „az lenne a jó”. Azán, ha én valóban akarok apáca lenni, akkor jó, de ha meg nem, akkor ráparázok a kérdésre rendesen. Persze, ha belegondolok, akkor nem tudnám megmondani, hogy miért is, csak hát … „nyilván”. No, ezek a kõkemény hiedelmek, melyek semmiféle keresztény tanból, hagyományból, szent irattól nem vezethetõk le, sokkal inkább fellelhetõk a pszichológiai szakirodalomban. Pálferi mondata viszont levezethetõ Jézus tanításából. Miért is teremtett volna Isten bennünket kétfeléhúzónak. Mi lenne abban a jó és kinek? De tényleg…, és projekció nélkül. Most persze felvetõdhet, hogy ez „nyilván” nem így van, mert, ha Isten ugyanazt akarná, mint én, akkor megnyertem volna a fõnyereményt. No, ezért kell ezt a mondatot jól értenünk. A legmélyebb vágyamról van szó, és nem mindenféle szélkakasos, komplexusos kívánságomról. És innentõl kezdve már nem is olyan könnyû ez. Mert mi is az én legmélyebb vágyam? De tényleg a legmélyebb! Az igazi, a belsõ. Ami már nem azért van, hogy valami legyen azáltal, ha azt megkapom. Hanem ami maga a vágy, a legmélyebb vágy. Ezzel fogalommal elõször az NLP-s mély belsõ átalakulás tréningen találkoztam, s hány év „munkájára” volt szükségem ahhoz, hogy kapizsgáljam ez a fogalmat. De így, hogy Pálferi mondta, nagyon megfogott. És nagyon nagy örömmel tölt el. És most gyûjtögetem a kurázsit, hogy ránézzek erre a legmélyebb vágyamra. De már legalább érzem, ha figyelek, és tényleg nincs ennél csodálatosabb hír. Ahhoz a célhoz, ahova vágyom, Isten épített nekem sínt, és ha kérem, mozdonyt is ad a szerelvényemhez, de azt is megengedi, hogy a sínen vagy akár még azt is, hogy mellett, ráncigáljam a vagonjaimat, ha pillanatnyilag jobban bízom magamban, mint benne.
