Szeptember 5. csütörtök – Rozi és Bátor

Reggel az jutott eszembe, hogy azért olyan nehéz sokszor az élet, mert annyi helyen kéne egész emberként helytállni. De hát egy ember csak egy ember. Valami jó kis kalákaszerû megoldás és a jóhiszemûség sokat tudna rajtunk segíteni. De mindenki mindenütt százszázalékos akar lenni, mert ez valami õrült elvárás. És ráadásul nem vagyok jól. És nem tudom, mi van velem. Lassan egy hete. De az iskolában is rosszul lett két gyerek. Ez valami iskolaundoritisz vírus lehet. Bár én most elég jó szívvel kezdtem az iskolát. Ma is jó volt egy kicsit szervezni a délutáni rendet. Remélem, sikerrel. Majd holnap kiderül. És a kiskert területe is meglesz, úgy néz ki. Most szerszámokat kellene szerezni. reggel jöttek a gyerekek Bátorral. Délután aludtam, hogy jobban legyek.