Szeptember 22. vasárnap – a nemzeti vágta napja

Reggel Mislenybe mentünk misére, aztán fõztem, jöttek a gyerekek. Esete B-nek csináltam Skype-fiókot. Örültem a Bajai gyõzelmeknek. Érdekes dolog, hogy most úgy érezem, hogy egy dolog, hogy minek örülök, s miért adnék hálát. Talán a hála valahogy mélyebb érzés? Vagy mit tudom én? Mondjuk, legyen mégis ugyanaz. Szóval: Jöttek a gyerekek, vannak virághagymák meg eperpalánták. Reggel majd telefonálok. Zs. felhívott, hogy hogy vagyok, sok szõlõ van, Pfüff is dorombol. No, azt hiszem, hogy itt éretem tetten az elõbb említett különbséget. Valahogy az van bennem, hogy csak komoly dolgokért adjunk hálát, nem ilyen pitiánerségekért, hogy dorombol egy kismacska. Pedig hát, miért is ne? Azért már simán lehet hála a szívünkben, hogy képesek vagyunk örülni ilyen apróságnak – nem? Meg a bajai gyõzelmeknek, meg annak, hogy tudtam segíteni a skype-ban. Nos, öt mindenképpen van.