Szeptember 25. szerda – hosszú, munkás nap

Reggel sütöttem két tepsi rétest, csináltam paradicsomlevest, befejeztem a csülkös krumplit. Jöttek a gyerekek reggel. Mentem az iskolába, aztán a második órán kiderült, hogy holnapra lenne annyi munka, amit kb. két hét alatt lehetne rendesen megcsinálni. Tudtam, hogy emberi erõvel, emberi számítással ezt megcsinálni nem lehet. De valahogy bíztam a Magasabb Erõben. És jó tettem, mert így átélhettem a csodát. Meglett. Nem olyan jól és szépen, ahogy szerettem volna, de megvan. Viszont nem tudtam lemenni a kertészetbe. De megint nagyon sok tapasztalatot szereztem magamról és néhány embertársamról. És újabb példát kaptam arra, hogy nem nekem kell hordanom az egész világ súlyát. És hogy megtalálnom kell az utat, nem kitalálnom. Annyira jól tudom ezt mondani, de ma érzetem is. Valami teljesen valószerûtlen élményem lehetett ez a nap. Misi viszont nem jön most. De majd jönnek hamarosan.