Legalábbis azzal, hogy - ha többel nem is, de egy-egy képpel - minden napra van bejegyzés.
Ma reggel már nem esett az eső, de hideg volt. Nem vittem kabátot. Hiba volt. Azzal a parával kezdődött a nap, hogy tegnap miért beszéltem FG. apjával. Az a véleményem erről, hogy ha egy szülő nem mutat be távoltartási végzést, akkor nem várhatja el, hogy a másik szülővel beszéljünk a gyerekről. Azzal fogom holnap kezdeni, hogy jelzem a családsegítőnek, amit gondolok.
Kiosztottam a dolgozatokat. Az ötödikesek kirándulni mentek, így hamarabb hazaértem. Ez jó is volt, mert egy kicsit tudtam pihenni. J-vel beszéltem skype-on. 4-kor találkoztam D-dal a Spárnál. Vittem neki pénzt, hogy megvegye, amit kell. Aztán mentem T-hez. A fiúkról beszélgettünk. De előtte ettem egy fagyit és vettem egy leértékelt csizmát. Aztán meg felmentem, hogy találkozzunk. Editkével beszéltem telefonon. Ott a kövön van egy gyíkocska. Most este meg a bloggal foglalkoztam.