Ilyenkor még jól szoktam lenni. Ez a Mama névnapja meg K. Marcié. És persze sokaké még. Most viszont hisztis vagyok. Reggel ötkor keltem. Megállás nélkül toltam estig. Hét körül elszakadt a madzag. Vihar is volt. A kutyák is bent voltak emiatt. Fáradt vagyok, és rossza a mentális állapotot. Azon agyalok, hogy hogyan tudnék kijönni ebből. Valahogy nem is akarom eléggé talán. Furcsa ez. Azt nem akarnám, hogy fájjon a fejem. Persze ezt sem akarom, csak valahogy nem tudok rendesen tenni ellene, hogy elmúljon. Olyan, mintha be lennék durculva, és várnám, hogy levegye róla a szürke leplet, aki rám tette. Ettem megint összevissza. Ez is olyan, mintha megbosszulnék valakit. Pedig csak magamnak ártok. Lett egy csomó negatív jogosultságom, és ezt saját magamon váltom be. Remek, ugye? Pál Feri azt mondja, hogy az a sanszunk, hogy a negatív jogosultságainkat felszögezhetjük a keresztfára. Ez tök jó. Jó, hogy leírom. Mert ezért jutott eszembe. Már régen írtam így, hogy magamnak is meglepetésül szolgálnak a szavaim. A negatív jogosultságaim meg abból keletkeztek, hogy semmi időm nem volt magamra. A negyedik órára meg már az összes erőm elfogyott. Persze hajnalos voltam ma. Aztán mentem a községházára intézni a mamaügyeket. Gyors ebéd, persze egy nyugodt perc nélkül. Aztán már mentem is a városba. A műszaki főiskolánál tudtam csak parkolni. Sokan voltak. Még haszna is volt. Mire hazaértem megjött a vihar. A kutyákkal bajlódtunk.