Neked milyen tapasztalataid vannak a témában?

 

Ha egy útról kiderül, hogy nem oda visz, ahova szívesen mennénk, érdemes más irányba indulni


Vannak pillanatok, amikor mikor meg kell állni, és elgondolkozni a dolgokon. És aztán dönteni, hogy mit választunk. Lehet választani a struccot is példaképül, és lehet mást is…

 

Túl voltam a negyvenen. Években és test-tömegindexben egyaránt. És eljött az a pillanat, amikor döntenem kellett, hogy vagy gyökeresen változtatok az addigiakon, vagy nem marad más hátra, mint óriási súlyokat cipelve megbetegszem, és aztán a világ szerencsétlenjeként, tétlenül várom az öregséget… No, ezt nem terveztem…

Az történt, hogy rosszul lettem az SZTK folyosóján, ahová anyukámat kísértem. Igen nehezen akadt orvos, aki hajlandó volt egyáltalán rám nézni. Nem ájultam el ugyanis, és beutalóm sem volt, „csupán” azt éreztem, most, itt elpusztulok. Aztán végül mégis akadt egy doktornő, aki megszánt. Miután megvizsgált, elmondta, hogy nincs különösebb baj, de ennyi idősen ekkora súllyal ne csodálkozzak, ha ilyesmi előfordul. Az volt a véleménye, hogy vagy lefogyok, vagy beletörődöm abba, hogy ezután ez gyakran lesz így. Lenne, aki beletörődik…?

A fogyókúrázásban profinak éreztem magam, hiszen a műfajjal már gimnazista koromban megismerkedtem, és életemnek szinte csak pillanataira tudok úgy visszagondolni, hogy elégedett voltam a külsőmmel. (De ezzel vagyunk így néhányan!) A hosszú évek során többszöri nekirugaszkodások alkalmával kipróbáltam számtalan „csalhatatlan” módszert: koplalást, edzést, gyógyteát, különböző klinikák és űrhajósközpontok ajánlatait. Ezek le is faragtak rólam – büszkeségemre – alkalmanként néhány kilót, és volt, hogy csak hónapok múlva híztam vissza, s nem is sokkal többet, mint amennyit leadtam. Mindezek ellenére valami újat szerettem volna, valami könnyűt, valami varázslatot. A kétségbeesés határára jutottam, mert amit ajánlottak, már mind hallottam, próbáltam, és egy sem volt se könnyű, se végleges, se varázslat…Akkor elhatároztam, hogy elmegyek L-hez. Hozzá, mint mindig, ha gyógyulásra volt szükségem…. És ezzel új korszak kezdődött az életemben….

Szerző: empszi  2007.07.09. 06:50 15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://empszi.blog.hu/api/trackback/id/tr35913764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hevér Erzsébet 2007.07.09. 07:06:54

Ez nagyon szép, drága M, ahogy ezt itt leírtad. Hogy valami könnyűt, valami varázslatosat szerettél volna. És hogy volt kihez fordulnod életednek ebben a nehéz pillanatában. Volt kihez fordulnod gyógyulásért. Lehet, hogy mindnyájunknak van egy ilyen "L"-ünk, csak nem figyelünk oda eléggé, nem ismerjük fel a környezetünkben őt? Vagy kellett hozzá a te nyitott, odaadó személyiséged? Nagyon várom a folytatást.

Hevér Erzsébet 2007.07.09. 07:16:43

Nem válaszoltam a kérdésre: milyen tapasztalataim vannak? Ami engem illet, azt hiszem a legtöbb esetben túl sokáig kitartottam a rossz választás mellett. Valamikor kamaszkoromban fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy ha az ember belement egy csőbe, annak csak a másik végén lehet kijutni. Araszoltam, sokszor kínosan, ilyen csövekben. És mert így képeztem le a helyzetet, nem vettem észre, hogy NEM CSŐ! Erdő inkább, tele mellékútakkal, kerülőkkel, de akár irányt is lehet változtatni. Össze-vissza bolyongani azonban megintcsak rossz. Talán egy iránytű segít. Tudni kell, milyen cél felé haladok, elég szemmel tartani a távolabbi pontot, és csak a veszélyes szakaszokon kell nagyon fegyelmezetten megmaradni az ösvényen. Én, sajnos, túl fegyelmezett voltam mindig. Ilyennek neveltek. Bár kamaszként rengeteget lázadoztam, a legfontosabbakban nem tudtam megszabadulni a belémnevelt szabályoktól. Sokáig nem tudtam, majd amikor mégis megéreztem, hogy lehet, nagyon fájdalmasan ment csak. És az a baj, hogy a környezetemnek is sok fájdalmat okoztam, míg sikerült valamelyes lelki szabadságra szert tennem. Úgy élnem, hogy tudom, nem cső, nem kell végigmenni rajta, el lehet térni, vissza is lehet fordulni, ha nincs más mód a változtatásra. Tengerre, magyar, mondanám. Tényleg csak egy biztos iránytű kell.

szepy 2007.07.09. 08:26:56

Kedves M! Nagyon remélem hogy megtalálod a helyes utat, és sikerül megtalálni a lelkibékédet is. Maximálisan megértem miről is beszélsz, bár rajtam k.b. 10 kg felesleg van, de ez is elég, hogy sokszor bele se merjek nézni a tükörbe. Legyen szép napod!

M 2007.07.10. 10:08:30

Erzsébet! Nagyon köszönöm, hogy mindezt elmondtad. Rengeteget tanulhatunk belőle. Ez a kép a CSŐ-ről nagyon tanulságos!! Szerintem sokszor hasonlót élünk át, és eszerint cselekszünk, csak nem tudatosodik bennünk. Nekem nagyon sokat jelent, amit írtál… A másik nem kevésbé fontos. Mármint a célok , a célkövetés. Ez nagyon alap dolog. Erről terveztem, hogy külön is beszélgessünk. Ez a „cső”!... Hát, ez nagyon jó! Hasonlíthat ez ahhoz, amit én a magam számára úgy szoktam megfogalmazni, hogy csukott szemmel menekülés?

M 2007.07.10. 10:09:10

Szepy! De jó, hogy megint itt vagy! Köszönöm, neked is. Sokat fejlődtem, de van még mit tennem, igyekszem Ez a blog, az itteni bejegyzéseim és a kommentek segítenek engem is, és remélem, másokat is ezen az úton.

Blue Ocean 2007.07.10. 11:02:00

Puszillak!

klikk 2007.07.10. 14:47:49

Nekem sikerült. Magamnak, magamért. Akaraterővel. Nem volt könnyű.

margit2 2007.07.10. 14:48:37

Kell egy akaraterő, hogy az ember le tudjon fogyni, de ennél sokkal nagyobb akaraterőre van szükség, hogy meg is tartas a súlyát...

boszi 2007.07.10. 19:39:13

Mi kell a fogyókorához:akaraterő és kitartás!!Nekem sikerült!Mindenkinek aki most kezd hozzá sok sikert és kitartást !

Lazac 2007.07.10. 20:24:50

margitnál a pont...az akaraterő igazán a megtartáshoz kell....persze a fogyihoz is, de az egy rövidebb folyamat...a megtartás életere szóló küzdelem.

Charma 2007.07.11. 09:02:03

felcsigáztad az érdeklődésem. várom a folytatást

Vica 2007.07.11. 18:34:19

Az biztos, hogy az akaraterő nagyon fontos. De kell a segítő környezet is, legalább olyan szinten, hogy ne akarják rábeszélni az embert, hogy ugyan, egyél még egy falatot, mit számít az... Na meg viseljék el, ha az ember a kezdetekkor némileg ingerültebb, mert kopog a szeme az éhségtől, miközben a família számára elkészíti a kedvenc sült krumplijukat, kókusztortájukat, stb. Igaz, ezen a problémán most legutóbb sikerült a klassz táplálékkiegészítőkkel úrrá lenni, nem voltam annyira éhes és ingerült, mint régebben :-)) De a motiváció legalább annyira fontos. Nekem a kinézetem nem adott elég kezdőlökést, mert amúgy sem tetszettem sose magamnak, vékonyabban sem. De az első apróbb egészségügyi probléma (estére kissé megduzzadó láb, nehezen gyógyuló megrándult térd) már igen.

Kata 2007.07.25. 14:05:08

Mindenkinek sikerülhet, csak akarni kell!24 éves vagyok, ebből 20 évet kövér elégedetlen koravén emberként éltem le. Egyszer elhatároztam, hogy megszabadulok a béklyómtól, ami nekem a súlyomat és kövérségemet jelentette. 2 év alatt megszabaultam 47 kg-tól, nem híztam vissza. Nagyon nehéz volt, kínkeserves az eleje.....de közben jobban megismertem magam, és a diétám fél év után életmód lett, amelyben kezdtem egyre jobban érezni magam. Kihívás volt, megoldandó feladat, ahol a végeredmény én magam voltam. :-) Az egészségem és a megváltozott életem...

M 2007.07.25. 15:47:45

Kedves Kata! Nagyon kíváncsivá tettél. Lenne rá módom, hogy megismerjem a történetedet? Nem feltétlenül nyilvánosan. gyongyi.banyai@gmail.com a személyes címem. Nagyon örülök, hogy jöttél és írtál. Gyere másokr is, akkor is, ha nem akarsz magadról többet mesélni. Várlak!
süti beállítások módosítása