Te mit tapasztalátál ebben a témában?
Jé, az érzések farsangján mennyien öltöznek éhségnek!
Ha űrt érzek a gyomromban, egész biztos, hogy éhes vagyok? A megoldás, de legalább is az enyhülés mindig szájon át érkezik...?
Ahogy lapozgattam a túlsúlyosságot tárgyaló könyveimet, egyre több dolog világosodott meg előttem ebben a témában. Megtudtam, hogy rengeteg érzést kezelünk úgy, mintha éhesek lennénk. Érzünk valami űrt a gyomrunkban, s máris segít egy-két falat. Nem is gondolunk rá. Ha este össze kellene írnunk, hogy mit is ettünk aznap, eszünkbe sem jutna.
Hogy a problémáinkra az evésben keressünk megoldást, már csecsemőkorunktól gyakoroljuk. Felfigyeltünk már arra, hogy ha kisgyermek sír, a felnőttek első dolga, hogy valami édes löttyöt adjanak a szájba. A cumiról nem is beszélve. Pedig ezer és egy oka lehet, ha egy kicsi sír. De a problémakezelés első ötlete mindig a táplálás. Ez később sem változik. Könnyebben kap a gyerek valami édességet, mint egy kis figyelmet. (Ezzel nem szólom meg az anyukákat, én sem jöttem erre rá időben.). Ez a szokásunk felnőtt korunkig megmarad. Van valami problémánk? Hopp egy falat. (Vagy egy korty „lazító”, vagy egy cigi, de a megoldás valahogy szájon át érkezik...)
Szóval rengeteg érzés, még a szomjúság is sokszor éhség formájában jelentkezik. Így arra jöttem rá, hogy ha evésidőn kívül eszembe jut az evés, először iszom egy pohár vizet. S ha ez nem segít, akkor el kell gondolkodnom, hogy most mire is vagyok éhes valójában?
