1. Ahogy kezdődött

Azt gondoltam, augusztus harmincadikán este kezdődött az egész, amikor megettem két falat disznósajtot. A második falat már nagyon rosszul esett, de nem akartam meghagyni azt az egy falatot. Az is felvetődött bennem, hogy nem nyelem le, de hát ez milyen dolog lenne – ugye. (Itt már akár meg is fogalmazhatjuk az első tanulságot.)

Hajnali négykor iszonyatos görcsre ébredtem. Első gondolatom a disznósajt volt. De aztán pár perc múlva enyhült a fájdalom, s elkezdtem a szokásos reggeli teendőimet. Még felraktam a blogba az aznapi bejegyzésemet, megírtam néhány levelet, meg mindazt, ami rám várt még reggel.

Aztán fél tíz körül újra elkezdődött a görcs. Annyira fájt, úgy éreztem, összesek. Azonnal telefonáltam a háziorvosnak, azt mondtam neki, azt hiszem, epegörcsöm van. Tudom, hogy van egy epekövem évek óta, de nagy, és nem szokott panaszt okozni, egyszer egy rutin-ultrahangon vették észre, most ezt gyanúsítottam. Perceken belül ott volt az orvos. Adott egy fájdalomcsillapító injekciót, s egy beutalót az éppen ügyeletes kórházba, hogy minél előbb menjünk. Hogy gyorsabb legyen, ne várjunk mentőre, menjünk kocsival. Éppen hazaért a férjem, s indultunk is. Útközben csak egyszer kellett megállnunk (miattam), s így elég gyorsan beértünk az úgynevezett Négyszáz-ágyas Klinikára (PTE 1. sz. Belgyógyászati Klinika vagy valami hasonló a hivatalos neve. )