20. Emlékfoszlányok
Így utólag visszagondolva azt látom, hogy főként a műtét éjszakáján, de még az azt követő napokban is nagyon érdekesen működött a figyelmem. A dolgok nagy része összemosódik, vagy nem is emlékszem hosszú percek történéseire. Aztán néhány villanás, egy-egy tárgy, arc, apró részlet hihetetlen élességgel megragadt az emlékezetemben, mintha ezek lettek volna a kapaszkodók a valóságba, mint a nővér fülbevalója, a beteghordó arca, az altatóorvos haja, a halacskás falleverődés, egy-két mondat, gondolat, tárgy, fény, érzés.
Ha kinéztem az ablakon az ágyamból, éppen a Jakováli Hasszán pasa dzsámijához tartozó minaretet láttam, pár méter távolságban az ablaktól. Amíg a minaretet láttam, könnyebb volt, mivel sötétedés után még sokkal lassabban telt az idő, mert nemigen volt semmi figyelemelterelő.
A sötétben, félhomályban átlényegülnek a dolgok. A sejtelemes épület ismeretlen labirintusának képe a műtét éjszakájáról nyilván örök emlékemmé válik. És ezt az sem halványítja, hogy azóta azonosítottam nappal is egy-egy helyszínt, például a vizsgálót, ahol a műtét előtt voltam, a liftet, ezek mégsem ugyanazok a helyek.
