23. Folytassa otthon
Kezdtek normális mederbe terelődni a dolgok. Megszabadultam az utolsó csövemtől is, és infúzióra sem volt már szükségem. A húsz varratomból az alsó kettőt kiszedték már korábban, hogy tisztuljon a seb. Tisztult is szépen. Aztán a seb gyógyuló részéből is kiszedtek néhányat azokból a szúrós fekete cérnákból. Hivatalos megfogalmazás szerint részleges varratszedés történt.
A nyelés még nagyon nehezen ment, fájt a cső helye és a gyomrom. Igen, a gyomromat jócskán megviselték az átélt tortúrák, és még elég ramaty állapotban volt, de az összkép már fényévekkel jobb volt, mint tíz napja.
Kicsit sokan lettünk a szobában. A három férőhelyesre tervezett helyiségbe bekerült egy pótágyas beteg. Túltermelés volt betegből az egész osztályon, olykor még a folyosóra is jutott betegágy.
Eddigre már egyedül is ki mertem menni vécére, és folyosói sétakor is magamra hagyott a gyógytornász, csak távolról figyelte a produkciómat. A bélrendszerem is kezdett magához térni a hatalmas mennyiségű antibiotikum okozta sokk után. Így a szerdai vizitkor, a tizenegyedik napon, közölte a főorvos a váratlan hírt, hogy még aznap hazamehetek.
Először egy kicsit megriadtam, mert nem éreztem magamban elég önbizalmat ahhoz, hogy újból kilépjek a „világba”, de aztán hamarosan az aggódás helyére az öröm költözött.
Jött a férjem, összepakolta a szépen felszaporodott holmimat, elkészült a zárójelentés, kifizette a kórházi napidíjat nyolc napra, mert mint kiderült, a három életveszélyben töltött nap térítésmentes.
Szóval elindultunk haza! Féltem és örültem egyszerre. De az öröm legyőzte a félelmet. Még a humorérzékem is kezdett visszatérni, mert nagyon tetszett, ahogy az otthoni orvos összegezte a helyzetet. A háziorvosom éppen szabadságon volt, egy nyugdíjas doktor helyettesítette aznap. Nem sokkal azután, hogy hazaértünk, meg is látogatott. Megnézett, átböngészte a papírjaimat, majd jelentőségteljesen megjegyezte:
- No, hallja, ha ezt nem élte volna túl, egy szót se szólhatna.
