Ha idekattintasz, a honlapomra jutsz

Csak bátran!

Nagyon péntek délután van. Lemerült az aksim. Fázok. Egész nap, sőt napok óta. Tegnap nagyon hosszú, fárasztó napom volt az iskolában (ma is csak egy kicsit könnyebb), aztán gyalog jöttem haza. Most először június óta. Nagyon hosszúnak tűnt, az út, pedig nem az. Alig több, mint egy kilométer lehet. Kell ennyi mozgás a friss levegőn. Normálisan gyalog járok, csak most autókázok a négy hónap henye, lazsa és dőzs után. Azért tegnap este még elkészültem a betördelt példány javításával. Ma adtuk postára. Azt jegyezte meg Skyppy az előző bejegyzésénél, hogy talán azért húzom az időt, mert félek. Igen, félek. Az ismeretlentől, hogy mi is lesz ez után. Meg attól, hogy hogyan is vizsgázik majd a „nagy mű”. Vagy inkább én hogyan vizsgázom majd ebben az új szerepben. Mert a kimondott szó felelősség. Nekem az. De menni kell, mert ahogy Lazacnál olvasom az idézetet: „A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.”