Az önteltségről
A múltkor mondtam, hogy éppen egy kiadás előtt álló könyvet olvasok. A szerzője: Steve Andreas, a könyv címe pedig: Énkép. Az előbb egy roppant jó részt találtam benne. Szerintem megéri az elolvasására szánt fél percet:
"Az önteltség valójában a bizonytalan, kétségekkel terhelt énkép tudatos oldala. Az öntelt ember igazából roppant bizonytalan önmagában, ezért sok időt és energiát fordít arra, hogy másoktól külső bizonyságot és támogatást nyerjen önmaga jóságának megerősítésére. Minél több támogatásra van szüksége, annál jobban függ majd másoktól, és annál kevésbé lesz képes megbízni a saját önértékelésében. Nemrég egy remek – bár elég kíméletlen – idézetet olvastam Dr. Herbert Shofieldtől: „Az önteltség a természet fájdalomcsillapítója az ostobaságra.” Ezzel éles ellentétben, amikor tudjuk, kik vagyunk, és jól érezzük magunkat a bőrünkben, nincs szükségünk arra, hogy ezt másoknak kinyilatkoztassuk, esetleg kérkedjünk vele. Amikor az énképünk szilárd és egyértelmű, belülről fakad önmagunk ismerete, tudjuk, hogy kik vagyunk, és nem kell saját fontosságunkban tetszelegnünk, sem mások tömjénezésében keresnünk a magunk és a világban lévő helyünk igazolását."
Nos?...
