Vonatos találkák
Tegnap villámlátogatást tettem – elektronikusan el nem intézhető ügyek okán – a magyar fővárosban. A hattizenötössel mentem fel. A vonaton Marcsival találkoztam. Ittunk egy kávét, és beszélgettünk, többek között arról, hogy egy szeptemberi nevkós rendezvényen elővezetném a pszichowellness-t. Gyors ügyintézés, majd a tizenkettőharmincassal jöttem is vissza. Itt a pécsi állomáson várt rám kis családom jelenleg hazánkban tartózkodó részlete. S éppen szállék be a kocsiba, látom ám hogy ismerős alakok szállnak ki a mellettünk álló járműből. A világ legtermészetesebb módján ismerősként vigyorgok Szonikára, aki kicsit furcsán néz először, de aztán rájön, hogy ki is vagyok. Eipi nek nem szokatlan a helyzet. Neki már akár természetes is lehet, hogy a vonat környékén találkozik velem. Szegény Szonika, lehet, meg is rémült tőlem. Elég leharcolt lehettem. Abból következtetek a leharcoltságomra, hogy tegnap délután hatkor úgy éreztem, muszáj lefeküdnöm, ezt meg is tettem, s reggel hatig aludtam egy szuszra.