Sugós szombat

Magamban Őzecskének szólítom, de nem merem megmondani neki, nem tudom, hogy fogadná. De olyan vidám, kedves néha, máskor meg félénknek látszik, visszahúzódó, megfejthetetlen. Annyira jó volt nézni, ahogy a kertben dolgozott. Annyira ügyesen, szakszerűen csinálta. Még soha nem haladtunk ilyen jól. Aztán Misivel lementek a Sugóra, én még takarítottam a házban. Bő másfél óra múlva mentünk utánuk. Csak térdig mertem belemenni a vízbe. Én. A Sugóba. A lelkemben még nem gyógyult be a seb a hasamon. Igaz nem is volt több időnk tíz percnél, hogy a lábamat áztassam. Összességében elég jó volt ez a nap. Volt azért benne hajmeresztő pillanat is. Hazafelé a szekszárdi hídon jöttünk át. A gyér forgalmú jó úton lehet azért nyomni a gázt. Jöttünk is rendesen, aztán a semmiből egy villanás alatt feltűnt mögöttünk egy motor, s a következő pillanatban előzött, majd eltűnt elől a távolban. Nem tudok ilyesmit saccolni, meg azt sem tudom, mennyit bír egy ilyen motor, de azt hiszem, jóval kétszáz fölött mehetett.