Még a végén
Ha ez így megy tovább, a pécsi polgármester életem szerves részévé válik :S. Tegnap nálunk volt a kistérségi tanévnyitó, ott szónokolt. Sütöttek a tiszteletére (meg a többi térségi polgármesterére) meggyes és túrós lepényt meg pogácsát. Ennek maradékéból ebédeltem ma (miután lezajlott az első tanítási napom). Aztán délután elmentem a Pécsi Galériába a Hollósy Simon és a nagybányaiak című kiállítás megnyitójára, ahol szintén ő volt a díszszónok. Az esemény egyébként jól esett a lelkemnek. Olyan nem is tudom milyen dolog volt. Egy kicsit jót tett az énképemnek, hogy vagyok valahol, ami nem Egerág, és régi kedves ismerősökkel is találkoztam, aztán ettől természetes lett, hogy ott vagyok. Meg Juditra is büszke lehettem, mert nagyon tetszett, ahogy beszélt. El is képzeltem, hogy mennyivel minőségibb életet is lehetne élni. Bár egy kicsit annak a világnak a szele is megérintett, amit régről ismerek, és nagyon nem én vagyok. Agyhúgykövem van az olyanoktól, akik elmennek pl. egy kiállításmegnyitóra csak azért, hogy ott legyenek közben meg pofáznak, amikor hallgatni kellene. De hát így legalább azt a látszatot kelthetik (vagy mit tudom én, miért kell ez), hogy nekik már úgysem mondhat újat senki semmiről. Na, szóval én nem abból az „intelligencs” rétegből vagyok. (Hál’ Istennek.) Az ilyenek között néha kísértést érzek, hogy „falusi tahóként” viselkedjek, miközben mosolygok rajtuk magamban.