Csak egy szerda
Ma reggel a szomszédasszony nekitolatott a kukának. Csak messziről hallottam a puffanást, arra néztem hátra, úgy láttam, mert én már az utca közepén jártam gyalog. Egy idő múlva utolért, kikerült. Láttam, hogy össze van törve az egyik hátsó lámpája az új autóján. Sajnálkoztam rajta, de nem sokáig, mert véletlenül ráléptem egy kis kőre, kibicsaklott a bokám, hatalmasat reccsent, és eldőltem, mint az ólajtó. Azt hittem, nem tudok felállni. De aztán sikerült. Még jó, hogy olyan részén lakunk a falunak, hogy mindez szemtanúk nélkül történhetett. Aztán ahogy elsántikáltam a főutcáig, látom, hogy jönnek szembe csapatostul a gyerekek. A kisboltba igyekeztek, mert mint megtudtam tőlük, az iskola mellett lévő „nagyboltba”betörtek. Még jó, hogy egy kolléganő jött kocsival és elvitt az iskolába, mert nem tudom, mikorra értem voltan le a sántikálós tempóval és boltbetörésmesélős emberekkel. Egész nap úgy éreztem magam, mintha egy falka energiavámpírra találkoztam volna. Ennek ellenére délután bementem a városba. Mert már azt sem akartam halogatni. Most értem haza. Azt hiszem, most hangsúlyoznám: MOST elmegyek és lefekszem aludni.
