Káposztáscsiga

Tegnap iskola után rögtön Bajára mentünk. Nagyot dolgoztunk a kertben. Hazafelé bementünk az egyik Spárba. Valamiért megakadt a szemem a péksüteményeknél az akciós feliraton. A káposztáscsigát kínálták olcsóbban. Levettem egyet a polcról, gondoltam, megnézem milyen, s ha jó majd sütök én is. Mikor a pénztáros odaért a vásárolt dolgaim között a nevezett jószághoz, felállt, és elment egy többlapos listáért, melyből kezdte bogarászni, hogy mennyit is üssön a gépbe. Mondom neki, hogy úgy emlékszem 149 Ft. Erre épp megtalálta a listában, s már be is ütötte, hogy 189 Ft. Mondom neki, hogy akciós, és nem ennyi. Tanácstalanul néz rám. Erre igencsak elkezdett érdekelni, hogy vajon én tévedtem-e. Odaszaladtam a polchoz, és nem voltam rest, levettem a cédulát, s viszem oda neki, s mutatom, nekem van igazam. Néz rám, s kérdezi, s akkor most mi legyen a csigával. Mondom neki, hogy nem azért a negyven forintért, de ez az áru nem annyiba kerül. Erre odahívja az épp arra járó főnökét, hogy most mi legyen. A főnöknő, mintha leprás lennék, rám néz, és végtelen undorral odalöki a pénztárosnak:
-Adj neki negyven forintot!

Most akkor én egy kekec alak vagyok? Vagy lehet, hogy ami akciós az nem is akciós. Vagy egyszerűen ezt érdemli, aki fonnyadt káposztáscsigára képes kiadni akár 149 forintot is, még akkor is, ha csak a kíváncsiság vezeti. (Azt azért őszintén remélem, hogy azt a negyven forintit nem a pénztároslányocskával fizetteti meg a Spár.)